Nagyon népszerű karácsonyi süteményi a zserbó, viszont az elkészítésére nem mindenkinek van kedve az ünnepi időszakban. A zserbógolyó ezzel ellentétben nem igényel különösebb konyhai tudást és mindössze 45 perc alatt elkészíthető.
Hozzávalók:
– 300 g gluténmentes, cukormentes darált keksz
– 100 g darált dió
– 100g cukormentes sárgabarack lekvár
– 80g porrá őrölt eritrit
– 150 ml víz/ növényi tej
– rum aroma ízlés szerint
– 200-300g étcsokoládé + 2-3 evőkanál olaj
– darált dió a díszítéshez
Elkészítés:
A darált kekszet, a diót, az édesítőt és a lekvárt kézzel összegyúrtam. Diónyi golyókat formáztam belőle és egy tányéron 15 percre betettem a fagyasztóba. Majd a csokit felolvasztottam az olajjal és beleforgattam a golyókat. Egyesével csináltam és rögtön megszórtam dióval, míg meleg volt a csoki, hogy rá tudjon tapadni a dió. Szilikonos sütőpapírra tettem őket és betettem a hűtőbe pár órára. Ennyi az egész, hamar megvan és mennyeien finom desszert.
Megjegyzés:
– saját készítésű kekszet használtam az elkészítés során, mivel cukor-, tojás-, tej- és gluténmentes zserbógolyókat szerettem volna készíteni 🙂